Tószegély kialakítása, fólia eltüntetése (8. lépés)

Szinte már majdnem készen is vagyunk a tavunkkal ha eddig a lépésig eljutottunk, és már csak alig kell a tóba 5-10cm víz.

Tószegély kialakítása, fólia eltüntetése

A szegély kialakításának talán az egyik legegyszerűbb módja a szabályos kövekkel való meder szél kialakítás. A korábban már elkészített tó peremén lévő kisebb padka rész fogja ezeket a szegélyköveket tartani. Ideális esetben ez a padka rész mélysége nagyjából a kövek feléig ér, és szélessége pedig a kövek szélességének megfelelően széles.

Ez a kövek feléig érő mélység rész azért lényeges, hogy a víztükör a fólia felett kb. a kövek feléig érjen és ne az legyen, mint sok más rossz példákon láttam már, hogy a vízszint felett még kilátszik 2-3cm fólia és azon vannak a kövek mintegy kimagasló gyűrű rész. Ez ronda látvány, nekem sem tetszik, és a fóliát sem védi az UV sugárzástól. Ügye ha nem készíted el ezt a plusz padka részt a köveknek akkor hiába rakod rá a köveket, ha nem hajtod fel a fóliát utána akkor alatta a víz kifog folyni, vagyis kifog látszani a tófólia.

Először is kezdjünk neki avval, hogy a vízszintet addig engedjük a tavunkba még erre a perem vagyis padkarészre rá nem folyik 0.5 -1.5cm vastagságban. Ezután a tófóliát próbáljuk odasimítani, hajtogatni, ez a kis víz szinte segít is, de a gyűrődéseket magunknak kell behajtogatni. A tó meredekebb falú részein levő fólia ráncokat is egyszerűen eltudjuk oldalra hajtani, majd rásimítani erre a padkára, amit majd ügye lesúlyozunk, így a fólia nemfog befelé lógni.
Ha készen vagyunk vele, akkor vágjunk a padka széllességének megfelelő geotextil csíkokat, ha lehet akkor fekete geotextilt használjunk. Ezeket a csíkokat tesszük a fólia és a kövek közé, alulra, hogy a kő esetleges élesebb részei nehogy kárt okozzanak a fóliánkban.
Most már csak körbe kell pakolnunk kövekkel. Figyeljünk arra, hogy a kövek ne billegjenek, és túlságosan ne lógjanak be a tóba, úgy értve a fólia szélétől ne legyen nagyon beljebb, mert később esetleg beborulhat. Ha nem egyforma nagyságúak a kövek akkor inkább a tó belseje felé néző részeket illesszük egymáshoz, hogy jól mutasson. Mihelyt kész vagyunk vágjuk körbe a fóliánkat, de legalább 10-15cm-t hagyjunk ki a szélétől.
Nyilván a padka rész függőleges része és a kövek széle nemfog pontosan illeszkedni, ezért azt a kis részt puha földel megtölthetjük. Mégpedig oly módon, hogy a geotexitünket és a fóliánkat óvatosan felemeljük, ügyelve arra hogy a kövekkel kirakott perem részt ne borítsuk be, közvetlen mellé odanyomva földet szórhatunk ebbe a kis hézagba.

Természetesen választhatunk más szegélykialakításokat is, bár nekem a sima kavicsos szél nem sikerült, mert az évek múlásával az összes kulékavics a tó alján kötött ki és a fóliám kilátszik.

Tags: , ,

Már 4 kérdés és/vagy válasz található a cikkhez:

  1. Kocsis Péter szerint:

    Szia
    Érdeklődnék, hogy a tó szegélyénél lévő viszonylag szabályos köveket hol tudom beszerezni és milyen típusú kövek kellenek?

  2. Kocsis Peter szerint:

    Szia
    Voltunk a kőturkálóban.
    Egyszerűen megfizethetetlen. Irreálisan magas kő és szállítási árak vannak.
    A kocka kő meg nem tetszik.

    • Róbert (admin) szerint:

      Igazán sajnálom, hogy drága volt a szegélynek való kő. Nem néztem az árakat, csak gyors belinkeltem 2 oldalt ahol van.
      Viszont akkor ha ez a megoldás nem jött be akkor csak simán kulékavicsosra kell megcsinálni a szélét, ha van hely. Nekem azért kockaköves, mert ott elég meredek a tó, és más nem jöhetne szóba. Ahol laposabb a tavam, ott kulékavicsos a széle. Mint ebbe a cikkbe is látszik http://kerti-to.net/egyszeru-buzgar-jellegu-csobogo-keszitese-hazilag

Hozzászólás a(z) Kocsis Péter bejegyzéshez

Minden új e-mail címmel érkező hozzászólást előbb jóváhagyunk és csak azután kerül ki a blogra.
A későbbiekben ha ugyan azt a Név és E-mail párost használod, már nem szükséges a jóváhagyásra várni!