Tavi növények 2011

Ez volt az első év, amikor készült a kerti tavam. A növények nagy részét ekkor szereztem be. Volt ami már megvolt, volt amit vettem és volt ami észrevettem az út széli vizesárokban.

Első növényeim a régi kis mederből 2 Fénykép

Első növényem egy fehér tündérrózsa volt, bár inkább valami halvány barackvirágszínű. Valamint (sárga) mocsári nőszirom, mely egész egyszerűen beszerezhető, hazánkban is elterjedt fajta, akár egy híd lábánál az ártérben is megtalálhatjuk, pl a Körösön. A harmadik növényem pedig egyfajta Vizipálma (Cyperus longus), ez is megtalálható a körösön egész a part mentén, én persze minden növényt kaptam.

Új tóba, új növények 3 Fénykép

Vásároltam pár vízinövényt abba a kertészetbe ahol a tófóliát is vettem. Hazafelé pedig szedtem egy kis gyékényt az út menti árokból. A Vízi hídőrt hátulról átkellet időközben raknom ellőre, mert ami ott volt, kipusztult.

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.