Mi lesz ha befagy a tó?

Amint eljön a tél sok tótulajdonos aggódik halaiért, hogy mi lesz velük ha befagy a tó, főleg akiknek most ez az első tava. Nekik elmondanám, hogy a hazai halfajták jól bírják a jég alatt is (aranyhal, koi ponty, compó, stb…). A hideg vízben a halak anyagcseréje lelassul emésztésük szinte leáll (nem kell etetni őket), mozgásuk lomhává válik.

Hó és jég

Ám aki nem bízik a természet rendjében, nem szeretné ha tava teljesen befagyjon az használhat különféle befagyásgátlókat is. Ezek a viszonylag egyszerű szerkezetek, meggátolják a tavunk teljes vízfelületének befagyását, így tartós léket hoznak létre. Mely nem csak azért jó, hogy a halak oxigénhez jutnak, hanem azoknak a régebbi tavaknak, ahol az aljukon sok iszap gyűlt fel, ezeknek a bomlásterméke a különféle gázok e léken keresztül szabadon távozhatnak. A kisebb meredekebb falú tavaknál a jég tágulása szétnyomhatja a part falait. Ám ha középre valami összenyomható részt, üres pet palackot, hungarocellt helyezünk, vagy léket alakítunk ki, akkor a jég a lék vagy a könnyen összenyomható rész felé fog tágulni és nem a part menti részt nyomja szét. Tehát egész sok szempontból hasznos lehet egy befagyásgátló.

Én a több év alatt, már párszor használtam befagyásgátlót, de első évben vastagon, teljesen befagyott a tó, sőt még a havat is oda lapátoltuk. Ám tavaszig a halaknak semmi bajuk sem lett.

Befagyásgátlóból többfélét vásárolhatunk pár ezer forintos költséggel, ezek lehet buborékoltatósak, vízforgatósak, vagy saját magunk is készíthetünk egyszerű hungarocell gyűrűt. Használhatjuk ezeket külön vagy esetleg ezek kombinációját, mégpedig úgy, hogy a hungarocell gyűrű belsejében használjuk a buborékoltatónkat. A buborékoltatós és vízforgatós lényege, hogy a víz mozgása és a felfelé áramló melegebb vízréteg nem engedi befagyni a vízfelszínt.
A buborékokat egy kis 3 wattos akváriumi légpumpa és egy levegő porlasztó kő biztosítja. A vízforgatósnál egy akváriumi kis teljesítményű (4-5watt) víz keringető szivattyú üzemel, mely a víz szintje alá 30-40cm re van leengedve, és a vizet felfelé áramoltatja egy cső segítségével. Erre a célra nem tanácsos használni a tószivattyút, mert az egész vizet átkeringetné elég hamar. Mint tudjuk a víznek a +4°C -os hőmérsékleten van a legnagyobb fajsúlya, így az áramlik le a tó aljára, amiben a halak is áttelelnek. Ezért nem tanácsos télen összekeverni teljesen a vizet, hisz azt csak jobban kihűtenénk.

Tags: , , , ,

Már 5 kérdés és/vagy válasz található a cikkhez:

  1. durbinka szerint:

    Nálam így mükszik. bubiztató cső leengedve kb. 10 cm. Minusz 10- ben is szép nagy léket csinál. A tó vizét nem keveri.

  2. Judit szerint:

    Tanácsot szeretnék kérni, hogy mit tegyünk a kerti tóval, amelyik télen úgy befagyott, hogy amikor elolvadt a jég, a víz elszivárgott a beton megrepedése miatt. Csak egy fél éve költöztem ide, egyáltalán nincs tapasztalatom és a szomszédom azt mondja, nem volt fóliázva soha, semmilyen szerkentyű nincs benne és halak sem voltak, csak nővények. Amikor nemrég egész nap esett az eső, újra megtelt a tó, de egy nap alatt el is szivárgott újra. A neten találtam egy többek között medence szigetelésre ajánlott két komponensű, kenhető mérsékelten rugalmas habarcsos kenhető anyagot: http://skbolt.hu/spd/184985/SikaTop-Seal-107-ketkomponensu-vizszigeteles.
    Nem értek a tavakhoz, mi a véleménye, hogy lehetne megmenteni a kis tavat? A fólia bonyolult lenne, mert van a tó fenekén egy azt hiszem a víz cseréjét szolgáló kis akna, vagy cső. A legegyszerűbbnek az tűnik, hogy jól kipucoljuk a medret és átkenjük a szigetelő habarccsal.
    Ha van ötlete, kérem, írjon. Nagyon köszönöm!

  3. Judit szerint:

    Újra én vagyok, találtam egy másik linket is, érdekelne, hogy melyik tűnik jobbnak. Ez utóbbi tűnik annak, de jóval drágább.
    http://www.aquaseal.hu/index.php?option=com_content&view=article&Itemid=1892&id=720%3Abeton-kertito-szigetelese-megoldas2
    Várom a véleményét.

Hozzászólás a(z) Judit bejegyzéshez

Minden új e-mail címmel érkező hozzászólást előbb jóváhagyunk és csak azután kerül ki a blogra.
A későbbiekben ha ugyan azt a Név és E-mail párost használod, már nem szükséges a jóváhagyásra várni!