A sárgásbarna tóvíznek egyik legfőbb oka lehet a belehullott sok falevél.

Valószínűleg már sokunknak gondot okoztak a tóba belehulló falevelek, melyek nem csak ősszel, de szinte egész évben jelen vannak környezetünkben.  A levelek nem csak a tó látványát rontják el, de ha azok bomlásnak indulnak (hetek, hónapok alatt) képesek a víz színének és PH értékének megváltoztatásában is. Leginkább zavaró lehet a víz sárgás barnás színezete, mely hófehér halak tartásánál elég bosszantó tud lenni, hogy szinte minden halunk sárgás árnyalatot kaphat. Mit tehetünk ellene, természetesen használjunk skimmert, nagyobb tavaknál mindenképpen ajánlott. Ha erre nem lenne módunk akkor a leveleket amint tudjuk távolítsuk el a tó vizéről.

to-takaritasa-a-falevelektol

Én falevelek eltávolítására a fenti képen látható lombseprűt használom, mely hosszú nyele miatt kiválóan alkalmas a tó mélyebb részéből is kiszedni az elmerült faleveleket. Nálam volt mindenféle levél, rózsa, gesztenye, de még fűzfa is amit nem is igen értek hiszen az csak a kert túlsó részében van, vagy az út túloldalán levő szomszédnál.

A falevelek eltávolítása mellett ne feledkezzünk meg az elszáradt tavi növények szárai levelei levágásáról sem, mert később ezek is bekerülhetnek a tó vizébe és ronthatják annak minőségét.

Ezen a lenti képen jól látszik, hogyha hagyjuk a fa leveleket belehullani ősszel a vízbe akkor az nem csak sárgás hanem már szinte feketés elszíneződést is jelenthet. Mindemellett a vizünk  meg is büdösödhet, ami nem tesz jót a halaknak és azok akár el is pusztulhatnak.
Ha a tavunk egy része egy fa alatt van akkor ilyen vízre számíthatunk, ha nem védekezünk ellene. Itt már nem hiszem, hogy elég lenne csak egy skimmer, annak a rengeteg sok levélnek hanem még pluszba lombvédő háló kifeszítése is ajánlott.

barnas-viz

Nem kell aggódni ez a barnás víz nálam egy kisebb medence csak, amiben halak nem voltak, ide kerülnek a felesleges túlszaporodott növényeim, főként hínárok esetleg tavirózsa.

A sárgás víz egyik másik oka lehet a túl magas nitrát tartalom, de erről majd később, mert ez inkább a biológiai vagy a kémiai szűréshez kapcsolódik.

Tags: , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Minden új e-mail címmel érkező hozzászólást előbb jóváhagyunk és csak azután kerül ki a blogra.
A későbbiekben ha ugyan azt a Név és E-mail párost használod, már nem szükséges a jóváhagyásra várni!