Tószűrő hordóból, házilag

Kis vagy közepes méretű kerti tavakhoz, bárki készíthet magának egyszerű szűrőberendezéseket, minden különösebb szaktudás és tavas szakbolt meglátogatása nélkül. A hozzávaló alapanyagok beszerezhetők otthonunkban vagy egy egyszerű gazdaboltban, vízvezetékes szakboltban is.

Egyszerű tószűrő hordóból, házilag

Nekem ez a 30 literes hordó van már 3 éve a 4-5  köbméteres tavamhoz, amit egy 2500liter/órás tószivattyú táplál. Most átesett egy kis javításon a felső kifolyó nyílást nagyobbra cseréltem, legalább tudtam pár képet készíteni.

Lényegében bármilyen műanyag hordót átalakíthatunk tószűrővé. Egész egyszerű módon a tavunk vizét egy szivattyúberendezéssel a hordóba bejuttatjuk, majd a vizet valamilyen szűrőanyagon keresztül átengedjük és utána a tiszta vizet visszavezetjük a tavunkba.
A hordónk lehet nyomásszűrő vagy átfolyós is, de javasolt olyant választani aminek a tetejét légmentesen letudjuk zárni még ha nem is nyomásszűrőként szeretnénk használni, elkerülve az esetleges túlfolyást.

Nyomásszűrőnél a lényeg, hogy a hordónk teteje jól záródjon így a vizet a hordónktól magasabbra is eltudjuk vezetni. A kivezetőnyílásnak nem feltétlenül muszáj sokkal nagyobb átmérőjűnek lenni, mivel a tószivattyúnk nyomást fejt ki, így a víz úgyis utat talál magának. De ha gyengén záródik a hordó teteje akkor javasolt a felső kivezető részen, egy kicsivel vastagabb átmérőjű cső használata.

Átfolyós szűrőhordónál a felső kivezetőnyílásnak és a rácsatlakoztatott csőnek vagy slagnak jóval nagyobb keresztmetszetűnek kell lennie, hiszen a víz csak a gravitáció segítségével fog kiürülni a hordóból. Így egyértelmű, hogy a vizet csak alacsonyabb pontokra vezethetjük.

A szűrő készítésénél az első lépés, hogy a hordóba szereljük be a csatlakozókat. Javasolt először egy kartonpapírral sablont készíteni, melybe kipróbáltjuk, hogy a csatlakozóelemünknek mekkora furat szükséges.

Nálam hatszögletű lyuk vált szükségessé, így miután a sablont rárajzoltam a hordóra. A vonalon belül kisfúróval végig körbe fúrogattam, majd a köztes részeket is ügyesen átszakítottam. Késel és csiszolópapírral eltávolítottam a sorját, és addig alakítgattam még a csatlakozó elem pontosan illeszkedett.

A csatlakozókat használhatjuk úgy is, hogy kívül és belül összecsavarjuk majd tömítésnek valami gumigyűrűt használunk, esetleg FBS ragasztót, vagy fixre be is olvaszthatjuk egy forrasztópáka segítségével.

Nekem szerencsére adott volt a forrasztópáka, így beleolvasztgattam szépen a csatlakozót. Sajnos fel kellett áldoznom egy pár piros csatlakozó elemet, hogy a saját anyagával tudjam összeolvasztani a hordóval, és megvastagítani a csatlakozó körüli részt. Először is egy sablon segítségével berajzoltam a csatlakozó helyét, majd kis fúróval a vonalon belül kifúrogattam. Így utána már könnyű volt egy kés segítségével kialakítani a megfelelő formára, hogy a csatlakozó elem bele illeszkedjen. Ez után a furat körüli részen összemelegítettem, összekevertem a hordó anyagát a piros műanyaggal, majd a csatlakozó széleit a hordóhoz olvasztottam, itt már bőven elhasználtam  egy fél csatlakozó anyagát is. Majd belül is ahogy tudtam, és odafértem egy kicsit ott is beolvasztgattam. Ha nem tudjuk ezt megcsinálni belül akkor oda jó az  FBS is, az is jól tömít.

Azt a szürke PVC könyökidomot úgy tudtam hozzáalakítani hogy a gumigyürüt kivéve gáztűzhelynél megmelegítettem a végét, még meg nem lágyult. Utána már a bilincsel könnyedén rátudtam szorítani, persze itt is használtam FBS-t.

Ha megvagyunk a lenti és fenti csatlakozással akkor a külső részekre bilincs vagy egyéb módon erősítsük fel a be és ki vezető csövünket slagunkat. Ezt követően töltsük meg hordónkat mechanikai vagy biológiai szűrőanyaggal tetszés szerint. A különféle anyagokat rétegesen, esetleg rácsal elválasztva egymástól, pakoljuk a hordóba. A nagyobb szennyeződések alulmaradnak, így kezdjük az ülepítéssel, szórjuk bele a különféle kupak vagy PVC csődarabjainkat. Addig, hogy legalább a bevezető csonkot ellepje. Következő rétegként használhatunk rasel zsákot vagy akár szúnyoghálót is. A finomabb szennyeződés felfogására a sera vatta vagy más hasonló anyag nélkülözhetetlen, melyet szétterítve használjunk. A tetejét jó ha lesúlyozzuk valamivel, hogy ne lebegjen és keveredjenek össze a hordónkban.

Sera vatta helyett én kabátbélés anyagot használok, melyet egy harmonika szerű rácsra, vagyis a közé terítek be, így a felületét megtudtam növelni, és nem tömődik el olyan gyorsan.

Csatlakoztassuk alulra a szivattyúnk csövét, és felülte a visszavezető csövet, és készen is volnánk. Már csak a hordó tetejét kell rácsavarni, ha az azt megkívánja.

Jó szűrőépítést!

Aki bővíteni szeretné a szűrőhordóját, neki ajánlom a következő cikkeimet:

Dupla hordós tószűrő
dscf4998

Esővízgyűjtő tartályból tószűrő,
visszafolyás gátló megoldással.

Tags: , , , , , , , , , ,

Már 196 kérdés és/vagy válasz található a cikkhez:

  1. Teréz szerint:

    Még egy rajongó, fantasztikus a honlapod! Engem a tó szivattyu érdekel. A tó 8×5 m és átlag 1m mély. Milyen teljesítményűt, típusút ajánlanál? Skimmer és szökőkút is érdekelne. A régi tavunk helyére építjük az újat. Sok a fa, ragaszkodom hozzájuk. Az előző tó eliszaposodott, pedig az első pár éven szűrő nélkül is tiszta volt a vize csak a fonál algával volt gondunk. Most útmutatásod alapján lesz szűrő is lehet idővel talán hal is lesz benne. Minden megoldás érdekel. A falevelek tudom gondot jelentenek, a hálót is hajlandó vagyok bevetni pluszban.

    • Róbert (admin) szerint:

      Akkor a tó úgy 30 köbös lehet kb, szerintem.
      Elsőre lehet elég lenne egy olyan szivattyú ami kb 7-8000, vagy max 10 ezer liter/ órát tud, később ha lenne benne sok hal netán még koi is akkor kéne egy másik ugyan ilyen szivattyú is mellé vagy legalább hogy a 2 szivattyú teljesítménye kb 14-16 ezer liter/óra legyen. 2 szivattyúzol az egyik a skimmerre a másik pedig az a tó aljáról szívná a vizet.
      http://shop.wiltec.info/index.php/cat/c592_Pond-Pumps.html
      nekem innen a jebao xtp-6500 van (most pont nem lehet kapni). Volt aki már rendelt olyan zöldet ATP szériást, arra lehet skimmert is kötni, azért van 2 csatlakozása.
      Szűrőhordóban pedig mindenképpen 2 darab nagy 200 literes esővízgyűjtő tartályban gondolkodnék. (valamelyik korábbi kommentek közt volt is egy ilyen kép)

  2. Teréz szerint:

    Köszönöm a válaszod, a javaslatodnak utána néztem, nagyon jónak tűnik, de a garanciát hogy tudod érvényesíteni?Lehet, hogy ez buta kérdés, de már jártam pórul netes rendeléssel és ez nem is magyar. Az egyik kommentben szó volt pontec szivattyúról. Találtam egy pontec pondomax eco típusút. Megirnad a véleményed róla? A Jebao szivattyú jobbnak tűnik csak tartok tőle. A szűrővel kapcsolatban köszi a tanácsod. Van 2db 200 l-es hordónk és 1db előre gyártott műanyag tavunk. Szerinted
    hogy lenne a legjobb megoldás a tóhoz kapcsolni? Bocs a sok kérdésért köszi a válaszod előre is!

    • Róbert (admin) szerint:

      Jók ezek is “pontec pondomax eco” csak én olcsóbbat néztem és amugy is volt eurom rá, azért vetem ebayen a jebao-t. Garanciára nem hiszem, hogy szükség lenne, a belseje kivan öntve műgyantával, szóval nem szerelhető, max eltörhet a rotor, vagy a mágnes leesik róla, amelyikben van tengely az eltörhet, ezeket egyszerű pótolni, ennyi, nem nagy gond.
      Nekem az első szivattyúm pondovario 2500, még mindig jó, pedig ebbe kerámia tengely (nem kopik, de törhet) is van, nem úgy van megoldva a rotor se, mint ezekbe az új pontec szivattyúkba.

  3. Molnár Tímea szerint:

    Szia. szeretnék készíteni egy ilyen szűrőt de még nem igazán értek egy két dolgot. Van nekem egy tószűrő és szivattyú egyben. azt mondták hogy az jó lenne a hordóhoz, amit úgy helyezzek el hogy 50cm-mélyről szívja fel a vizet a hordóba. de én az aljáról is ki szeretném a koszt tisztítani. azt ajánlották hogy ne rakjam le a szivattyút az aljára mert az iszap kell télen a halaknak hogy elbújjanak benne. helyezhetek el úgy szűrőt hgy az aljáról szívja a vizet vagy az tényleg kell a halaknak? előre is köszönöm

    • Róbert (admin) szerint:

      Mii? :S
      “azt ajánlották hogy ne rakjam le a szivattyút az aljára mert az iszap kell télen a halaknak hogy elbújjanak benne.”
      Akkor ezt gyorsan felejtsd el kérlek. 😀
      Az iszap, nem jó ha van tavadba.
      Itt írom http://kerti-to.net/osz-vegi-munkak-to-korul-novenyek-gondozasa hogy ősszel szedjük ki az elhalt növényi részeket, hogy ne növeljék az iszapot vagy az egyáltalán ne is alakuljon ki. Azért is nem jó az iszap http://kerti-to.net/mi-lesz-ha-befagy-a-to mert télen ha befagy a tó akkor különféle bomlástermékek gázok szabadulnak fel, és ha nem tud szellőzni a tó akkor az nem tesz jót a halaknak, ezért is javaslok télire léket vagy befagyásgátlót amin keresztül szellőzni tud a tó.
      Így gondolom már érted, hogy én is miért tartom hülyeségnek amit neked ajánlottak. Szóval, igen leteheted a szivattyút a legeslegaljára a tavadnak, főleg az általam készített szűrős megoldással, mert abban van ülepítős réteg, és a tó aljáról beszívott nagyobb szennyeződéseket az felfogja, és a szivacsos vagy sűrűbb szerkezetű rész nem tömődik el. Lehet aki ezt ajánlotta neked, hogy ne tedd le a tó aljára a szivattyút, neki nem volt ülepítős része csak szivacsos rész, amihez gyakorlatilag tiszta víz kell, mert egyből eltömődik a nagy szennyeződésektől.

    • Molnár Tímea szerint:

      Kb. 4000l-es tavam van amiben egy http://www.koi-farm.hu/webaruhaz/kerti-to-szivattyuk/szivattyuk-gyartok-szerint/pontec-szivattyuk/60-pontec-ponduett-5000-szokokut-es-szuro-ismerteto ilyen szűrő van. az van ráírva a dobozára hogy 2,2m magasba szállítja a vizet. 1.5m mély a tavam. ezt használhatnám arra hogy felvigye a vizet a hordóig? vagy inkább vegyek egy erősebb szivattyút?

    • Róbert (admin) szerint:

      Ohh igen, ettől tartottam, hogy ilyen fajtád van :S
      Lényegében a szivattyú előtt van 2 kis szivacs, meg talán valami zeolit szerű töltet is. Arra jó, hogy tényleg a víz felső részéről szívja a tiszta vizet és ha mégis bele megy valami nagyobb kosz, akkor a szivacs felfogja és nem tömődik el a szökőkút része. Persze telepedhetnek meg a szivacsban hasznos baktériumok is, és akkor nevezhetnénk bioszűrésnek, de ahhoz ez véleményem szerint túl kicsi, hogy akár egy 1-2 köbméteres tóhoz is elegendő legyen, főleg ha halak is vannak benne.
      Viszont ha a szivacsokat és az egész szűréshez való belsejét kiszeded csak maga a szivattyú és a külső rácsos burkolat maradjon akkor használhatod az általam leírt hordós tószűrőhöz is, akár úgy, hogy a tó legalján van a szivattyú.

  4. Pongipapa szerint:

    sziasztok
    örömmel olvasom a bejegyzéseket sok hasznos dolgot is találtam.
    viszont lenne egy kérdésem :
    az medencékhez használt homokszűrős-szivattyú (10 m3/óra) rendszert lehetne e felhasználni egy haverom komplett és beállt + szép tavának a forgatásához, tisztításához?
    így őszre már elég koszos a víz és egy szűrő megépítésén gondolkodunk.

    mi a véleményetek erről? köszi a választ előre is.

    üdv:

    • Róbert (admin) szerint:

      Attól függ mekkora a tó, hány köbméteres, meg, hogy milyen és mennyi hal van benne. Iránymutatásként szokták mondani, hogy növényes tavaknál 4 óránként, halas tavakhoz 2 óránként kell átforgatnia vizet, de én úgy tapasztalom ha van sok koi is benne akkor inkább kevesebb, mint 2 óra legyen. Tehát ha a szivattyú 10 ezer liter/óra akkor a tó 15 – max 20köbös lehet csak.

      Viszont a szivattyút egyáltalán nem ismerem, lehet nem is való tóhoz, mert itt eléggé koszos a víz 6-8mm szennyeződések is vannak. A másik meg az, hogy hány vattos lehet? Mivel állandóan kell mennie és ne pörgesse a villanyszámát. Vannak kerti tóhoz spec energiatakarékos szivattyúk is pl. 10 ezer l/h csak 80watt

  5. Teréz szerint:

    Bocs, hogy újra zavarlak, a szivattyú úton van, 13000l/h +skimmer, jebao, remélem beválik. A gondom a szűrő, ha a hordóba kevés a kupak meg vagdosni sincs mit, kavics megfelel-e? A lombvédő háló mennyire válik be szerinted? Érdemes e venni, nem olcsó. 10x6m 9-10.000ft.Köszi előre is!

  6. Zsolt szerint:

    Sziasztok, erdeklodnek, hogy egy kb 40-45m3 viztomegu tohoz, mekkora szuro hordot tervezzek, keszitsek. A jovoben tervezem hogy koi-k is lesznek benne.
    Koszonom varom valaszotok

  7. Zsolt szerint:

    Koszonom a gyors valaszod.
    Ha IBC 600 l tartalyban gondolkodom az realis vagy inkabb kisebb?
    Nagysagrandileg, egy 200l es hordoba mennyi kupakot lehet illetve kell betenni ha normalis szurest szeretnek.
    Az helyes irany, ha tudom 200L hordoba mennyi kell akkor tudom hogy 600 l -s tartalyba mennyi kell?
    Vagy tobbfele szuroanyagban gondolkozzam, zsak, szunyoghalo, kutszuro halo, kupak, darabolt pvc cso?
    Koszonom

    • Róbert (admin) szerint:

      Ilyen nagy méretnél már nyilván azért minden más, mint egy kis 30 vagy 60 literes hordónál, kupak vagy pet palack nyak gyülytögetés itt már nem jöhet szóba, mert elmenne vele 5-10 év. Én most colos pvc csővet daraboltam és 1 méterből lett kb 1 liternyi. Még ha csak félig raksz egy 200l hordót akkor az is 100 méternyi, és utána még rakhatsz különféle rácsokat meg szunyoghálót, kabátbélés anyagot, stb…
      Egyébként a legolcsóbb az lenne ha teleraknád gyöngykavicsal vagy valami kőzúzalékkal a hordót vagy tartályt, természetesen ülepítés után a nagyjából tiszta víz menne bele. Viszont takarítani már nem lenne könnyü, egy az kiszedni is nehéz, nem úgy mint egy műanyag kupakot, és a mosása is gondot okozhatna.

      Egyébként a legjobb lenne ha megnéznél ilyen német videókat ahol növényes szűrést használnak kois tavakhoz, még takarítani se kell.

  8. Róbert (admin) szerint:

    Csak egy ötletnek, ha már nincs mit rakni a szűrőhordóba:
    http://villkiss.hu/spl/686536/Muanyag-gegecsovek
    én ezt vettem “Gégecső lépésálló 25/18 fekete”
    10 méterből 8 liter lett. Késel könnyedén darabolható, lesüllyed a vízben.
    gégecső

    • Zsolt szerint:

      Koszonom, fogom hasznalni, de csak jovore, addig darabolok. Kupakokkal es rashell haloval elinditottam a szurest, igazan eredmenyt jovore varok

  9. Molnár Tímea szerint:

    Szia. A nyár elején én is elkészítettem ezt a szűrőt. Imádom. Annyira tiszta most a tó. Viszon lenne egy kérdésem. Télre behozom a hordót, de a szűrő ami a víz alján van 1.5m mélyen azt ki kell hogy vegyem vagy benne hagyhatom? Elvégre nem fagy meg a tó alján. Előre is köszönöm.

  10. Vigh Gábor szerint:

    Azután érdeklődnék hogy egy 2 köbös tóhoz ha lehet annak nevezni,mekkora hordó illene és milyen szivattyú?

    • Róbert (admin) szerint:

      Teljesen elég egy akkora szürés, mint ami a cikkben van, 30 literes és a szivattyú elég hozzá az 1500-2000l/h is bőven, még azon egy kicsit úgyis visszafog a hordó, meg a csövek keskeny keresztmetszete.

  11. László szerint:

    Helló! Egy kb. 15 köbméteres tóhóz mekkora hordó, és mekkora szivattyú kellene? Előre is köszönöm.

    • Róbert (admin) szerint:

      Legalább egy 8 ezres szivattyú és egy vagy 2 db 200liter körüli tartály, ami akár esővizgyülytő is lehet, később írok cikket, mert én is átértem erre a zöld nagy tartályra.

  12. Csaba szerint:

    Sziasztok. Végigbogarásztam az összes hozzászólást, és megvettem a 30 literes hordót. A kupakok és az összedarabolt gégecsövek is benne vannak már a zsákokban. De nem kövezzetek meg, egyet nem értek. Ezek mit szűrnek a hordó alján? Mire kellenek, mi az az ülepítés? Ha nagyobb a szennyeződés akkor azok már nem akadnak el fent a vattában? Vagy alulról megy a víz felfelé és fentről folyik ki? Bocs, de nem értem 🙂

  13. Béla szerint:

    Tiszteletem, nekem az a kérdésem lenne, hogy nálunk a kútból szivattyú hozza fel a vizet, elég koszos egy ilyen szűrő közbe iktatásával hordó is feltölthető öntözővíz céljára? Azért kérdezem, mert ha a szűrő lent van a földön a hordó pedig ugye jóval magasabb, a hordó/szűrő felső kifolyóján vajon fel lehet vezetni a vizet a hordó tetejéig hogy bele folyjon a víz? Elnézést ha bonyolultan írtam le. A segítséget előre is köszönöm.

    • Róbert (admin) szerint:

      Ha rá van csavarva a hordó teteje, és nem ereszt, akkor bárhová fel lehet vezetni a vizet, viszont hogy mennyire fogja megtisztítani azt nem tudom, mert a tó víz is azért lesz tiszta mert többször forog át 1 nap alatt az egész a szűrésen. Tehát ami már 1x meglett szűrve az a víz később ismét átmegy a szűrőn, na de itt ha csak elvan tárolva a víz öntözni akkor az csak 1x menne át a szűrésen.
      Amúgy nem lenne egyszerűbb leülepíteni a koszos vizet?

  14. János szerint:

    Sziasztok nekem az lenne a kérdésem, hogy egy kb 40 köbös tóhoz mekkora hordók szükségesek?

  15. Zoltán szerint:

    Kedves Róbert,
    Kerti tó építéshez kezdtem.a méret 8×5 m,így az átlagos mélységgel (60 cm) számolva 24 m3 lehet a vízmennyiség+növényzet+halak.A korábbi írásokban találtam hasonló méretű tavakat és kíváncsi lennék arra hogy akik 1-2 éve már használják a kiválasztott szivattyúkat milyenek a tapasztalataik.Én most ezt találtam az Ebay-en:http://www.ebay.com/itm/TTSunSun-CEF-22000-High-Performance-Large-Flow-Pond-Pump-22000l-h-95W-/322112939791?hash=item4aff6d670f:g:7z8AAOSwB9xXPHIG.Szerinted ez megfelelne nekem?
    vagy esetleg ez is elbírná:http://www.ebay.com/itm/TTSunSun-16000l-h140W-SuperECO-Pond-Pump-submersible-Filter-Pumps-Fish-CTF1600B-/221847663509?hash=item33a726b395:g:ZLEAAOSw~gRVxhtN
    A teljesítmény és a fogyasztás fordítottan arányos a két szivattyú esetében,de lehet hogy mást is figyelembe kell vennem. ??A szűréshez van két db 200 l-es hordóm és az általad leírtaknak megfelelően építeném fel.Válaszod előre is köszönöm.
    Z

    • Róbert (admin) szerint:

      A 140 wattost berakod a tóba és teszel rá egy viszonylag vékony spiráltömlőt, ezért erősnek kell lennie. Még a másikat inkább egy gravitácios szűrő után teszed, így elég a 95watt viszont majd elég vastag pvc csövet kell hozzá tenned. Ez utóbbit nem tenném a tóba, úgy értve a tiszta vizet szívatnám vele. Viszont neked szerintem elég lenne egy 10-12 ezer l/h szivattyú is. Azért nem olyan nagyok azok a hordók. én egy 200l hordót 5000l szivattyúval hajtom. Hamarosan befejezem róla a cikket.

    • Zoltán szerint:

      Köszi a választ,erre az összefüggésre nem hiszem hogy rájöttem volna.Keresek egy megfelelő szivattyút és újra jelentkezem.
      Továbbra is javaslod a 2 db hordó használatát?

    • Róbert (admin) szerint:

      Egyébként itt is kereshetsz szivattyut: http://shop.wiltec.info/index.php/cat/c592_Pond-Pumps.html ugyanaz, mint az ebayes eladó.

      Jó a 2 hordó vagy 1 hordó és 1-2 nagy malteros láda, bármi. Mert így jobban szét tudod választani a dolgokat és mind 2 különféle anyagokkal tudod megtölteni. De 2 hordót pl ha ugyan ugy töltesz meg akár a szivatyu ága utána egy T elágazással párhuzamosan egymás mellé is betudod kötni és akkor alapból feleződik az áramlás a hordóban.
      Bár igaz azt írtam egy korábbi cikkemben, hogy a mechanikai szürésnél nem fontos az áramlás sebességét figyelni, na de azért ez se lehet túlzottan gyors, mert akkor kimossa a szennyeződést a hordóból és szinte alig fog meg majd valamit.
      Ez a másik ok amiért azt a 22 ezer l/h szivattyút nem is javasolnám 2 hordóhoz. Igaz azt is elágaztathatod pl egy vizeséshez a víz fele vagy 3/4 része sszűretlenűl és a maradék keveset meg a tószűrőbe vezeted. sok az ötlet, tudom 🙂

    • Zoltán szerint:

      Szia,megnéztem a wiltec shopban és találtam is pl. 10 e l/h-s SunSun szivattyút.A szűrőanyagokat szorgalmasan gyűjtögetem, a tómeder kész,fóliázásra vár.Biztos lesz még menet közben kérdésem .Köszi az eddigieket.Üdv,Z.

  16. László szerint:

    Üdv! Az lenne a kérdésem, hogy egy 6 köbméteres tóhoz mekkora hordó és szivattyú szükséges, hogy tiszta vizem legyen?

    • Róbert (admin) szerint:

      A szivattyú kérdést megírtam egy egész cikkben, mivel nem csak te kérdezted már eddig.
      http://kerti-to.net/mekkora-szivattyut-vegyek
      A hordó nagysága meg a szivattyú teljesítményétől függ (kicsi hordó, nagy szivattyú nem jó párosítás). Viszont a szűrésben a nagyobb a jobb, mert több koszt feltud fogni, viszont több szűrőanyag kell bele. Én 5 köbös tavat evvel a 30 literes hordóval évekig megtudtam szűrni, később kellett csak a dupla rendszerhez a 60 literes hordóval kibővítenem.

  17. Olivér szerint:

    Sziasztok
    Egy 250 literes műanyag kerti tóba hány db kb 10-12cm-es aranyhalat érdemes kényelmesen tartani és milyen szűrővel tisztitóval nem házi készen kapható érdekelne köszönöm előre is.

  18. Olivér szerint:

    Inkább megvenném készen 10 ezerért lenne ez a Aquael Versamax FZN3 de nem ismerem a márkát és 250 ami inkább csak 220 literes műanyag kinti kerti tóba szeretném de ez külső szűrő nem lenne gond ha beleraknám? Ez érdekelne mert árban és teljesítményben az enyémhez illene papíron de valójában milyen ez márka és tisztitana rendesen?

    • Róbert (admin) szerint:

      Ez is bőven jó lenne.
      http://www.akvariumplus.hu/webshop/product/atman-jka-if302–at-f302–akvariumi-belso-szuro-3447
      Ne azt nézd hogy mit ír mekkora akváriumhoz jó, mert az akvárium vizét óránként 3x átszokták forgatni a tavat meg elég 2 óránként 1x írtam is a cikkbe.
      Szóval a 300l/h elvileg neked óránként 1x átfogja forgatni a vizet.

    • Olivér szerint:

      Köszönöm az infókat ez tényleg jóval olcsóbb mondjuk kis egyszerű de a lényeg hogy egyszer szeretnék venni idén és ha Te mint tapasztalt azt mondod hogy jó lenne ez is tisztán tudná tartani akkor elhiszem. Még annyit szeretnék megtudni amit előzőleg írtam Aquael külső akasztosat bele lehetne rakni az aljára és milyen típus márka ez mert ismerősőm ezt erőltetné mondjuk tapasztalata neki sincs.

    • Róbert (admin) szerint:

      Szerintem csak annyi előnye lehet ezeknek hogy nem az akváriumon belül foglalja a helyet, hanem kívül van, de kb akkora lehet mint egy kis belső szűrő.
      A másik a tisztán tartás, remélem nem arra gondolsz, hogy algás a tavad, mert azt egyik se fogja kiszűrni, hanem csak a koszt mulmot az aljáról összeszedi majd.

      Ha az iserősőd ajánlja akkor neki is biztos volt már ilyen akasztós, akkor vedd meg, ennyi.
      Na de pont ezt a típus? minek neked “teljesítmény: 1200l/h”

      Nálam 360 aksiba 70 halhoz van 1200l/h meg majd egy tábla szivacs ebből:
      https://koi-farm.hu/webaruhaz/kerti-to-szures/szuroanyagok-potszivacsok/szuroszivacs-tm-30-40-x-40-x-8-cm-ismerteto

      Az összefüggés az, hogy gyors szivattyúhoz nagyobb szűrőfelület kell. Lassabb szivattyúhoz elég a kisebb. De ezek a gyáriak is furák, mert kb ügy kéne, hogy a leglassabb szívatyushoz legnagyobb modell szűrője.

  19. tarilaci szerint:

    Na sziasztok most, egy év távlatában ezt az állapotot sikerült elérnem ami már állandósult. Szerintem ez már megfelelőnek mondható! 🙂 Köszönöm neked Róbert a hasznos szerkezet megosztását!

    https://www.facebook.com/photo.php?fbid=711707692323060&set=a.554805578013273.1073742069.100004515064022&type=3&theater

  20. Szabolcs szerint:

    Segítsetek! Hol vezessem be a hordóba a vizet és milyen sorrenbe rakjam a hordóba a tölteléket?

  21. Gábor szerint:

    Szia ! Azt szeretném kérdezni ,hogy a kabátbélés helyett használhatok e üveggyapotot ? Mivel kabátbélést nem igen találtam. Most kezdek majd összetenni egy ilyen hasonló jellegű szűrőt.

  22. Gâbor szerint:

    Rendben köszönöm a választ!!

  23. Szalay Tibor szerint:

    Jó napot kívánok!
    Nekem egy hasonló szűröm van,viszont nekem felülről folyik bele a víz. Ez esetben a rétegeket hogy tegyem le? Jelen pillanatban csak zeolit van benne, alul két kifolyással, amiből az egyik egy uv lámpán megy át. Sajnos elég zöld a víz.a szivattyú egy elimax 9000.
    A tó kb 8 köbm.
    Előre is köszönöm a segítséget!

    • Róbert (admin) szerint:

      Az UV lámpás megoldásokhoz nagyon nem értek, én sosem használtam, de véleményem szerint a szűrő elé kéne rakni, hogy a zöld algákat megölje és aztán a szűrő (perlon vatta, kabátbélés anyag) már letudja őket szűrni és nem megy vissza a tóba újabb tápanyagot biztosítva a többi algának.

      A réteg sorrendek http://kerti-to.net/toszuro-retegeinek-sorrendje-osszefoglalva elvileg ugyanúgy alakulnak, mint fordított esetben amikor alulra érkezik a víz, viszont nálad az ülepítés elve nem fog érvényesülni. Gégecső darabok felül hatástalanok.

  24. Nayro szerint:

    Szia

    A szűrőhordó elrejtésére is van valami jó ötleted? Egy 30Literes szűrőhordóról van szó.
    Arra gondoltam, hogy osb lapból csinálok neki egy kis házat ajtó val. Abba lenne a hordó. Majd a tómederből kiszedett homokot köré hordom. Egy dombot csinálok. Arra menne a terméskő, valamint a tetejéről csorogna vissza a víz.
    Ez jó ötlet? Vagy van erre valami Standard:)
    Milyen mélyre lehet a hordót letenni?

    • Róbert (admin) szerint:

      Ha olyan a hordód ami légmentesen záródik bármiylen mélyre leteheted, mert egy nyomás szűrőd lesz, de ha nem zár jóla teteje akkor böven vizszint felett kell lennie a tetejének. Hogy a víz még vissza is tudjon csordogálni. Hisz ekkor csak a hordóban levő vízoszlop magassága fog nyomást adni a visszafelé menő csövekben levő folyadéknak. Tehát bőven kell szint különbségnek lennie, hogy a szivattyú által termelt víz vissza is tudjon folyni a kellő sebességel. Bár vastagabb csövekkel növelhető a visszafolyási víz mennyiség és ekkor nem muszáj a hordónak nagyon magasan lennie, mélyebbre is ásható.

      A hordó eltüntetéséhez, meg ajánlom a Sásliliomot.

  25. Lackó szerint:

    Kedves Róbert! Kezdő vagyok kerti tó terén, tapasztalat 0! 1 éve csináltam a tavat de még nem szűrtem a vizet, ezáltal igen csak algás a víz, szeretem a házi megoldásokat így találtam rá az oldalra, ami nagyon tetszik a részletessége miatt! A tavam kb 2,5-3m3 körüli. Sikerült beszereznem 2 darab 30l-es hordót, illetve van itthon egy 80l-es bár azt nagynak találom. A tóban 20 darab hal van vegyesen, van benne arany, koi, compó, és pár darab vörösszárnyú keszeg. A telet sikeresen átvészelték. Szivattyú terén nem vagyok a topon az egyik:https://koi-farm.hu/webaruhaz/kerti-to-szivattyuk/toszivattyuk-funkciok-szerint/szuro-taplalo-szivattyuk/893-pontec-pondomax-eco-2500-szurotaplalo-es-patak-szivattyu-ismerteto és a másik amit feltételezek, hogy megfelelő: https://koi-farm.hu/webaruhaz/kerti-to-szivattyuk/toszivattyuk-funkciok-szerint/szuro-taplalo-szivattyuk/sunsun-cqb-2000-szivattyu-ismerteto melyiket lenne célszerűbb? Várom válaszát! Tisztelettel, és köszönettel: Lackó

Vélemény, hozzászólás?

Minden új e-mail címmel érkező hozzászólást előbb jóváhagyunk és csak azután kerül ki a blogra.
A későbbiekben ha ugyan azt a Név és E-mail párost használod, már nem szükséges a jóváhagyásra várni!