Tószivattyúk karbantartása

Eddig még a szivattyúkról nem sokat írtam, inkább mindig csak a tószűrővel foglalkoztam. Pedig ez is egy igen fontos, mondhatnám azt is, hogy elengedhetetlen része a tó szűrésnek és természetesen a tavunknak.

toszivattyu-02-pondovario-2500

Nekem állandóan az átokhínárral van bajom, mint a képen is látszik.

Ha már van szivattyúnk, jó ha időszakosan oda figyelünk rá, mert bizony akadhatnak teendők vele. Talán legjobban akkor vesszük észre, hogy valami nem stimmel, ha a szivattyú által szállított megszokott vízmenyiség lecsökken. Erre mindig figyeljünk oda, mert ez egy igen szembetűnő jel. Valószínűleg ekkor a szivattyúnk eltömődött és takarításra szorul.

Tavasszal mikor a szivattyúnkat legelsőnek használjuk előfordulhat, hogy nyálkás fonálalgás, koszos üledék ülepszik meg a szivattyú rácsos burkolata és maga a motor közé. Idővel ez az üledék a rácsokat is fokozatosan eltömítve csökkenti a víz beáramlásának a felületét.
Takarítása igen egyszerű: Emeljük ki a szivattyúnkat a tó vizéből, majd nyissuk ki a rácsos házat, kézzel könnyedén kikaparhatjuk a benne levő üledékes algás részt nagyját, majd egy vödör vízbe párszor megmozgatva a többi szennyeződés is könnyen eltávolítható.

Nyár folyamán ha burjánzanak a hínárok, gyakran látni a tó vizében egy-egy kisebb darab hínárt úszni vízben. Ezek a lebegő darabok okozhatnak gondot, ha túl közel jutnak a szivattyúhoz. A szivattyú felé áramló víz ezeket a közel kerülő hínár darabkákat aztán oda is vonzza a rácsos szivattyúházhoz. Egy-egy szál hínár még önmagában nem annyira veszélyes, de az egyre több és több hínár idővel egy egész nagy hínárgombóccá alakulhat a szivattyúnk körül. Ami aztán szintén eltömődést okozhat.
Takarítása roppant egyszerű: Emeljük ki a szivattyúnkat a tó vizéből, majd kézzel szedjük le a hínárokat. Elképzelhető hogy már a szivattyú kiemelésekor a hínárok egy része le is potyog.

Van még egy harmadik fajta eltömődés is amire jó ha odafigyelünk, ez sajnos kívülről nem fog látszani a szivattyú burkolatán, ez az amikor magára a rotorra tekerednek rá, vagy annak közvetlen közelében a beszívó részbe szorulnak be a különféle növényi szálak.

toszivattyu-01-pondovario-2500

Takarítása kicsit bonyolultabb: Emeljük ki a szivattyúnkat a tó vizéből, majd nyissuk ki a rácsos házat, a kézzel könnyen eltávolítható darabokat szedjük ki. Ha még maradt olyan növényi rész amit nem tudunk így eltávolítani akkor a rotor burkolatát is óvatosan el kell távolítani, ez szivattyúnként más és más lehet, de rendszerint egy negyed fordulattal nyitható az egész. Itt figyeljünk arra, hogy az apró alkatrészek (rotor, kerámiatengely, gumigyűrű, stb…) ne hulljanak be a tavunkba, mert azt aztán soha sem találjuk már meg. Ha szétszedtük így már a többi szennyeződést könnyedén el tudjuk távolítani. Összeszerelésnél ügyeljünk, hogy pontosan ugyanúgy rakjunk mindent vissza, mint korábban volt.

Én rendszerint a tószűrő takarításakor mindig ellenőrzőm a szivattyú állapotát és ha az megindokolja akkor egyben kitakarítom azt is.

Tags: , , , , ,

Már 6 kérdés és/vagy válasz található a cikkhez:

  1. Csontos Ernő szerint:

    Kedves Róbert! Nagyon jó és gyakorlatias a blogod.
    Nem véleményem, hanem kérdésem van. Tanácsra lenne szükségem.
    Az első talán egyszerűbb: milyen szivattyút lenne érdemes venni, amiben a szivacs szűrő nem tömődik el akár naponta, az előzetes tó szűrés ellenére?
    Olyan lenne jó, amin a szennyeződés áthalad akadálytalanul.
    Szökőkutat akarok üzemeltetni és nem vizet szűrni.
    A másik kérdésem, van-e ötlet arra, hogy közel 1,5 méteres vízben, hogy lehet elhelyezni a szökőkutat?
    Én ezidáig műanyagból csináltam egy közel 1 méteres tartó szerkezetet.

    • Róbert (admin) szerint:

      Köszi. 🙂
      Ha jól értem akkor már van egy szivattyúd amit szökőkútra használsz. Ha ez gyárilag szivacsos és eltömödik akkor esetleg kicserélhetnéd benne a szivacsok nagyobb lukacsosra pl Tm10 vagy kivennéd az egész szivacsot.
      Amúgy ami a fenti képemen van a pondovario 2500 ott nincs hozzá szivacs, de van hozzá szökőkút fej, annyi az egész, hogy adnak hozzá egy apróbb rácsot amit rátudsz pattintani a külsejére. Ez azért kell hogy a különböző vizíjáték fejek ne tömődjenek el.
      http://koi-farm.hu/webaruhaz/kerti-to-szivattyuk/toszivattyuk-funkciok-szerint/szuro-taplalo-szivattyuk/285-pontec-pondovario-2500-szokokut-es-szurotaplalo-szivattyu-ismerteto

      Ami a másfél méter mélységet illeti én úgy oldanám meg, hogy a szökőkút fej csövét hosszabbítanám meg egyszerűen egy merevfalú PVC csővel amit bármely vízvezetékes boltba megtudsz venni pár száz forintért. Ha esetleg nagyon dülöngél a szivattyú akkor raksz mellé pár nagyobb követ, vagy csinálsz neki egy lábat, mint egy fenyőfatartó hasonlókép.

  2. Csontos Ernő szerint:

    Köszönöm a válaszod.
    Van három szivattyúm is, mindegyik szivaccsal ellátva. A szivacsot nem mertem kivenni, nehogy a rotorhoz jusson be a szennyeződés, mert akkor szerelhetem szét.
    Viszont a pondovario szivattyúd tetszik és még árban is jó.
    Ha szűrőrácsot is rárakom, előreláthatólag ritkábban kellene takarítanom, mint a jelenlegi szivacsos szivattyúmat?
    A tartó szerkezetet ügyes ötletnek tartom, lehet ezt csinálom.

    • Róbert (admin) szerint:

      Ezt a pondovariót direkt így árulják, valószínűleg nem is kéne takarítanod, hacsak nem lepik be a hínárok mint nálam, de néha letolod a külső burkolatáról és kész.
      Egyébként a szivacsaidat is bátran kiveheted, nálam 3 szivattyú van egyikbe sincs szivacs. A külső műanyag burkolatot általában úgy oldják meg, hogy akkora szemcsemérettel elbánik a rotor ami azon átmegy. Inkább a szökőkútfejnél szokott gond lenni ha oda beszorul valami nagyobb darab, az említett pondovarion is azért van ez a + 1mm -es rács.

  3. Csontos Ernő szerint:

    Na ez szuper, úgy a szivacs nélküli használat, úgy a pondovario.
    Valószínű megveszem a pondovariót, nagyon tetszik.
    Nagyon bosszantó volt évek óta, akár 2 naponta kiemelni a vízből, szétszedni és takarítani. Ez nagy segítség!!!
    Köszönöm a segítő válaszod.

  4. Vali szerint:

    A szivattyút mi úgy védtük meg a különböző szennyeződésektől ,hogy egy nagyobb vödörbe állítottuk és köré sok -sok raselhálót tömködtünk .Így nem kell kivenni és tisztítani csak ősszel .

Hozzászólás a(z) Csontos Ernő bejegyzéshez

Minden új e-mail címmel érkező hozzászólást előbb jóváhagyunk és csak azután kerül ki a blogra.
A későbbiekben ha ugyan azt a Név és E-mail párost használod, már nem szükséges a jóváhagyásra várni!