Kora tavaszi munkálatok a tó körül

A téli hónapok után már bizonyára mindenki várja, hogy kimehessen a szabadba és dolgozgasson kedvenc tavacskája mellett. Mihelyt jön a jó idő elolvadt az összes hó, már jég sincs a tavunk felszínén, és kezdenek éledezni a kerti növényeink, kora tavaszi virágaink kinyílnak, megkezdhetjük a rég várt munkálatokat.

Kora tavaszi munkálatok a tó körül

Sajnos engem a különféle fonálalga zöld trutyi, békanyál (ki minek hívja) is megáldott, így kora tavasszal.

Először is távolítsuk el a különféle jégmentesítő, lékfenntartó berendezéseket és jól tegyük el ugyanis majd ősz végén újra használnunk kell azokat. Előfordulhat, hogy nagyobb szemétdarabok kerültek a vizünkbe, annak tétjére, azokat halászuk le egy nagyobb háló segítségével. Ha ősszel nem tettük meg, akkor az elszáradt kilógó növények szárait leveleit vágjuk le. A partnál sekélyebb részeken levő, még az ősszel belehullott faleveleket is halászuk ki. Vigyázzunk még azért hideg a víz, ne nagyon nyúlkáljunk bele, vagy csak ameddig ép muszáj.

Sajnos nekem nem sikerült ősszel kiszedni az összes elszáradt növényt, illetve még a zöldek ott maradtak és most nyúlkálhattam a hideg vízbe, fázott is rendesen a kezem.

Ellenőrizhetjük az ősszel elrakott tavi berendezéseink állapotát, működőképességét, hogy ne az utolsó percben derüljön ki egy hiba pl. a rotort vagy tengelyt még időben betudjuk szerezni hozzá. A szűrő anyagok meglétét, hiányosságait, elhasználódását is nézzük át, hogy még azt is időben tudjuk pótolni.

Én a tószivattyút mindig a tóban teleltetem át, persze a fagyhatár alatt, és a skimmernek is csak a tetejét veszem ki, a kifolyó csövek végét pedig bedugom a víz alá, lesúlyozom. Szóval nem sok dolgom volt, kihúztam a csöveket és vele a szivattyút is. Egy kis fonálalga volt felcsavarodva a tengelyre, azt leszedtem és már kész is volt. A szűrő részét pedig a garázsban tartottam, annyi vízzel ami megmaradt benne, kimostam és jó is volt.

Ha nagyon hideg a vizünk (többnyire még az) akkor a szűrő berendezéseket, csobogót, még nem feltétlenül kell beindítanunk, sőt jobb is ha a part mentén felmelegedett vizet nem keverjük nekik össze, tudjanak a halaink egy kicsit napozni, melegedni. Bár ha a víz felszíne szennyeződött, vagy belehullott valami környező fa szemete, tűlevele, akkor indokolt a skimmer használata, legalább addig még megtisztul a víz felszíne.

Kora tavaszi munkálatok a tó körül

2 nap skimmer használat után ilyen lett a víz, a fenti képhez viszonyítva eltűnt a vízfelszíni szennyeződés, és egy kis algát is szedtem ki.

A part menti felszíni szemetet ami a kövek közt rekedt, slaggal permetezve, mossuk be a tó közepe felé, és majd a skimmer elintézi azt. Ha kell egy kis vízpótlás akkor azt most egyúttal elintézzük, bár ha sok víz hiányzik akkor inkább hagyjuk a felesleges sok hideg víz bevitelét, és napoljuk el akkorra majd mikor már melegedik az idő. Ha nincs skimmerünk akkor vödörrel is lemerhetjük a szennyet, bár ez nem annyira hatékony és időigényes, bár kisebb tavaknál megoldható.

Ha van egy kisebb vagy nagyobb algásodás, mint nálam is (fenti képen) akkor a nagyjától próbálhatunk megszabadulni valami villás végű bot, vagy PVC cső segítségével, vagy a széleken a markunkba felcsavarva kihúzva azt. A többit pedig hagyjuk későbbre, lehet hogy magától elfog tűnni ahogy majd a vízi berendezéseket is elindítjuk, szűrjük a vizet.

Amit írtam egy korábbi cikkemben levő szert, nekem attól is elpusztult a fonálalga.

Legutolsó sorban még eszünkbe se jusson hogy pl. húsvétra vagy hamarabb pl. márc. 15-re az egész tavat kitakarítjuk, teljes vízcserét csinálunk, mert halaink kárára mehet, mind elpusztulhat!

Ezt én hallomásból hallottam, hogy volt aki kitakarította a tavát kora tavasszal, mint egy jó háziasszony, minden szép tiszta legyen, a tó is. Erre minden hala elpusztult, persze itt lehetett a hozzá nem értés, és egyből a halak hideg friss vízbe kerültek a téli esetleg legyengült állapotukban nem bírtak ki ekkora stresszt.

Tags: , , , , , , ,

Már 9 kérdés és/vagy válasz található a cikkhez:

  1. Daisy52 szerint:

    A segítségedet szeretném kérni, komoly gondom akadt kerti tó ügyben. Már fórumokon is próbáltam segítséget kérni, de válaszra sem méltattak. Úgy másfél hónapja leástunk egy 150 literes medret (tudom, nagyon kicsi). Vettünk bele néhány növényt, illetve két kis méretű aranyhalat. Két-három hétig minden rendben volt. Ekkor a tó elkezdett iszonyatosan bezöldülni-algásodni. Algairtót a halak miatt nem mertem önteni, hiszen csökkenti az oxigén szintjét a vízben. Aztán találtam egy üzletben (inkább nem nevezem meg) természetes anyagokat tartalmazó algairtót, ez a dolog sötétbarnára színezte a vizet, igaz legalább a halaknak nem ártott. Néztem neten tószűrőket, de a legegyszerűbb tószűrő is 1000 literes kerti tóhoz ajánlott, az enyém ennél sokkal kisebb. Nem tudom mit kellene tennem a tóval, kérlek adj tanácsot, hogy miként vehetném fel a harcot az algák ellen és hol kapok nekem való szűrőt? Köszönöm előre is!

  2. Róbert (admin) szerint:

    Szia,
    Az algásodás amit írsz, ezt nevezik algavirágzásnak ami tavasszal jön elő, főleg az új tavaknál és a friss vízben. Mivel kevés halad van, nyilván nem vonna el annyi oxigént egyik féle algairtó se, hogy ez a pár ne bírná ki. Bár tényleg jobb ha vízforgató nélkül nem kísérletezel vegyszerekkel.
    Ha szeretnél valami szűrést akkor ehhez ne is tószűrőt keres hanem akváriumit, mert azokból van 1000 liter alatti is. Annyi hogy sokkal rövidebb vezetékkel biztosítják, szóval neked kéne a tóhoz, mellé 220 as hosszabbítót biztosítani, ami ügye veszélyes is lehet, ha beleesik a vízbe, vagy pl. megázik, mert esik az eső, és nincs jól lefedve a csatlakozó.
    Akváriumi szűrőből is nagyon sok féle van, külső, belső meg csak sima vízforgató aminek te magad kéne külső szűrőtartályt készítened.
    A belső szűrőt ajánlom, viszont evvel az lehet a baj, hogy kicsi a tartálya és egy tó jobban koszolódik, mint egy akvárium. Az akváriumiak inkább biológiai szűrésre vannak, de neked olyan kéne ami mechanikai szűrő tehát ne a kerámia hengerek vagy aktiv szén legyen benne, vagy a kék nagy lukú szivacs, hanem a sima kis lukacsos sárga. Ez a szivacs ha egy idő múlva egy kicsit elkoszolódik talán fennakad rajta a lebegő alga is, vagy ha nem akkor kéne bele sera vatta, vagy ilyen sima kabátbélés anyag, már erről írtam pár cikkemben.
    Viszont pl egy ilyen http://www.petnet.hu/termek/AquaEl_Fan_2_belsoszuro-68-3486 belsővel jobban jársz, mert jóval olcsóbb, mint egy komplett külső szűrős akváriumi.

  3. Laci szerint:

    Szia!

    Megint gond van az algákkal:-(( Zöld a víz,amikor megvettem az uv szűrőt és beüzemeltem akkor tök jó lett a dolog,aztán megint zöld lett. Tettem a szűrőbe zeolitot-a szűrő 24 órán át megy- hátha jobb lesz, de megint tiszta zöld lett:-(. A tó kb 1,5 hónapja van meg,kb 7-8m3. Sajna egész nap éri a napsütés,mert még nem nőttek meg a fák meg a növények a környéken. Mit lehet még tenni?
    Köszi

    • Róbert (admin) szerint:

      Mivel már nem kora tavasz van, gondolom nem az a nyálkás alga van a vized tetején, mint a cikkben levő képen is van. Ami nekem megint idén is ilyen volt, de szerencsére ilyenkorra már rég eltűnik.
      Ezért inkább ezt a cikket olvasd el: Tó algásodása, algák irtása, megelőzésük. Aztán ha elolvastad, ott tedd fel a kérdésed 🙂
      Egyébként próbáld meg a víz felső feléről szívni a vizet ahol több a lebegő alga. Hátha az UV szűrőd elintézi, bár én nem ismerem annyira, nem használok ilyent.

  4. Laci szerint:

    Köszi a gyors választ,már elolvastam az ottani cikket is,de nem akar összejönni a tiszta víz.-(.

  5. Attila szerint:

    Tiszteletem!
    Kellene egy kis felvilágosítás.Mi az a zöld moha szerű valami a víz alján? A fenti képen úgy nézem az van.Ilyen valami nő nálam is a tavamban,nővények alján kezd el szaporodni,és most észrevettem a tó falán a víz alatt is hogy körülbelül egy centis kis zöld “szőrök” vannak kialakulóban.Amikor kihúzok egy valamekkorát a növények tövéről,az olyan zöldes hosszú selymes valami.Ez káros vagy nem? A víz kristálytiszta,lelátni a tó fenekére.Csak ez lenne az ami most zavar.Mit tegyek? Köszönöm a választ előre is.Üdv.

    • Róbert (admin) szerint:

      2 kommentel ezelőtt linkeltem be pont az algák irtása cikket. Ez tuti fonálalga lesz. Viszont legalább lelátni a tó aljára, mert a lebegő alkák elől elveszi a tápanyagot.

    • Attila szerint:

      Rendben,köszönöm szépen a gyors választ! 🙂

Hozzászólás a(z) Laci bejegyzéshez

Minden új e-mail címmel érkező hozzászólást előbb jóváhagyunk és csak azután kerül ki a blogra.
A későbbiekben ha ugyan azt a Név és E-mail párost használod, már nem szükséges a jóváhagyásra várni!