A tó meder kiásása, mérése (3. lépés)

Bár azt mondják, hogy tavat tavasszal kell csinálni, én mégis július végén kezdtem el ásni. Hátrány talán, hogy már nehezebben lehet kapni vízinövényeket halakat nyár végén, mint kora tavasszal. Viszont nagyon jó meleg idő volt.

Kisebb tavak kiásásához elegendő lesz egy lapát, ásó és egy talicska is, nagyobb tavakhoz viszont ajánlatos gépi munkaerőt is igénybe vennünk, legalább a nagyja föld eltávolítására.

A tó meder kiásása

Kezdjük avval hogy a már meglévő növényeket, bokrokat eltávolítjuk a kijelölt helyről. Ásással felső füves réteget leszedjük a jelölésen belül. Arra mindenképp számoljunk, hogy nagyon sok kitermelt földünk lesz és azt valahová el kell tárolni, ne legyen útba a tó körül.

A tó meder kiásása

Az ásást a tó közepénél folytassuk, mert ügye elvenni a szélekből még mindig könnyebb, mint hozzárakni. Ügyeljünk hogy hagyjuk a növények számára lépcsőzetes padkákat, mint már írtam is korábban. A padkát előbb inkább nagyobbra hagyjuk, és max. majd lenyesünk belőle, de a túl keskeny padka széleken nem fognak megállni a nagy kövek, úgy hogy még növényt is tudjunk közé ültetni.

Mint említettem már, hogy meredekebb vagy lejtősebb szélek lehetnek. Én inkább a meredek részt választottam, hiszen nekem csak keskeny helyem volt és a mélység viszont kellett. Később visszatérek rá, hogy mely esetekben hogyan érdemes a tó szélét kialakítani a tófóliát eltüntetni.

Ha már nagy vonalakban kirajzolódik a tó, akkor látni fogjuk hogy honnan érdemes vagy kell még földet eltávolítani.

Kezdjük most már méregetni!
Legelőször is a mélységgel foglalkozzunk, inkább erre fektessünk hangsúlyt. A mélységet legegyszerűbben lemérhetjük, ha keresztbe fektetünk a gödrön egy lécet és onnan megmérjük a legmélyebb pontot. A széllesség és hosszúságnál viszont a tófóliához is kell igazodnunk. Mint említettem a fóliák egyik mérete fix szélességű. A méréshez fogjunk egy madzagot az egyik végére kössünk egy görcsöt jelzésként, majd mérjük rá a fólia fix méretét és ismét kössünk rá egy görcsöt, de akár méterenként is tehetünk görcsöket. Ezután a madzag egyik végét a görcsnél a meder széléhez. illetve egy kicsit túl tegyük, ahol majd a tófólia széle lesz. A madzagot simítsuk a meder falához, minden kis padkába lépésről lépésre haladva a meder másik fele felé, mintha csak a fóliánk simulna a meder falához. E módszerrel könnyedén letudjuk mérni a fólia méreteit. Ahol kell ott még ásunk, majd ismét lemérjük.

Tags: , , , , , ,

4 hozzászólás a(z) “A tó meder kiásása, mérése (3. lépés)” bejegyzéshez

  1. durbinka szerint:

    Nagyon tetszik a blogod. Engedd meg, hogy megosszam tóépítésem történetét. 2007 júniusában kezdődött a történet, mikor valahol megláttam egy szépen kialakított kerti tavat. Rögtön beleszerettem és elhatároztam- „nekem is kell egy ilyen”. Rá egy hétre el is kezdtem ásni, kis tavamat, „jelzem semmit nem tudva, hogy mit hogyan, miért” gondoltam-gödör ,fólia, víz bele, vízforgató, egy pár darab hal, és kész, és majd gyönyörködök a tóban. :) El is készült kb 1,5-2 köbös tavam. Eleinte ( hétig) nagyon büszke voltam magamra, hogy milyen szép tiszta a víz, uszikál a 4 darab aranyhal, tavirózsát, különböző növényeket tettem bele. Ám teltek a napok és tavam egyre jobban kezdett hasonlítani a kakaós kávéra. Na ekkor kezdtem, komolyabban utána nézni, a tavazás mesterfogásaira.
    Első tavam:

    Rá egy évvel 2008-ban kibővítettem, az első képen látható kerítést lebontva, ástam egy sekélyes részt, majd vettem egy külső szűrőt és még 4 koi pontyot. Ekkor már úgy éreztem én vagyok a tavasok királya, mert a netről már sok mindent elolvastam, meg még koim is van. De hamar rájöttem, ha koit akarok, annak kicsit nagyobb hely kell.

    Mivel kicsi a kertünk, a feleségem is győzködni kellet a tóbővítés ügyében. :) Végül 2010 áprilisában nekiláttam a tó bontásának, bővítésének.

    Így 8 köbös lett a tavam. Ez sem nagy tudom, de a hely adottságai, kert mérete határozza ezt mindenki számára.


    Azt követő tavasszal egy szűrőtavat építettem hozzá, és azóta így van, és így is marad. Már nincs hova terjeszkednem. Ez tavalyi 2014 májusi kép.

    Ezt a pár gondolatot ajánlanám a leendő tóépítőknek, kerti tó szerelmeseknek. Mottó: „Gondoljuk át többször, tervezzünk többször. Nehogy úgy járjunk mint durbinka” :)

  2. admin szerint:

    Köszi a képeket, és bizonyára mindenki számára hasznos lesz a mondanivalód.
    Egyébként erre én is már a következő évben rájöttem, hogy nagyobb tavat kellett volna csinálnom. És ahogy mondod te is, én se nagyon néztem utána a dolgoknak az interneten. Én amugy 5 köbösre terveztem de csak 4.5 köbméter víz ment bele. Még egy kicsit le kellet volna ásnom a szeleiből 1-2 felesleges padkát, vagy a lépcsőzetes részeket mélyíteni az alján. Amúgy áshattam volna még, mert a fólia fél métert engedett volna még a tó szélessége felé.

  3. Andrea szerint:

    A hozzászóló említett egy szűrőtavat. Az mi, vagyis milyen kell legyen?
    Köszönöm, Andrea

  4. admin szerint:

    A tószűrős résznél van még egy pár komment és kép is.
    http://kerti-to.net/toszuro-hordobol-hazilag/comment-page-1#comment-11810

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

*